Nemzeti dal

From Wikipedia, the free encyclopedia

Sándor Petőfi reading the Nemzeti dal
Sándor Petőfi reading the Nemzeti dal

The Nemzeti dal, or "National Song," written by Petőfi Sándor, was the poem that inspired the Hungarian Revolution of 1848. Petőfi read the poem aloud on March 15 in Vörösmarty Square in Budapest to a gathering crowd, which by the end was chanting the refrain as they began to march around the city, seizing the presses, liberating political prisoners, and declaring the end of Austrian rule. On every March 15, the Hungarians celebrate the anniversary of the revolution. The people wear red, white, and green ribbons over their heart to commemorate the brave men and women who died for the freedom of this country. The Hungarians finally managed to separate from Austria in 1848.

The translation below of the "National Song" is literal, conveying the exact meaning of the verse.

Nemzeti dal

The National Song

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

On your feet, Magyar, the homeland calls!
The time is here, now or never!
Shall we be slaves or free?
This is the question, choose your answer! -
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

We were slaves up til now,
Damned are our ancestors,
Who lived and died free,
Cannot rest in a slave land.
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Useless villain of a man,
Who now, if need be, doesn't dare to die,
Who values his pathetic life greater
Then the honor of his homeland.
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

The sword shines brighter than the chain,
Decorates better the arm,
And we still wore chains!
Return now, our old sword!
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

The Magyar name will be great again,
Worthy of its old, great honor;
Which the centuries smeared on it,
We will wash away the shame!
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Where our grave mounds lie,
Our grandchildren will kneel,
And with blessing prayer,
Recite our sainted names.
On the God of the Hungarians
We vow,
We vow, that we will be slaves
No longer!

Written by: PETŐFI SÁNDOR (1848)

Translated by: KŐRÖSSY LÁSZLÓ (2004)
Languages