User talk:HunTomy

From Wikipedia, the free encyclopedia

Let's see an alternative opinion from a romanian from transylvania (Sabin Gherman - chairman of Pro Transilvania) originally appeared in Monitorul de Cluj:

I am fed-up with Romania!

by Sabin Gherman

I am fed-up with John Doe, with the smartarseness and with the Gypsy-like behaviour that are associated to this country name, Romania. I talk to several politicians who hold the power and all of them tell me that "we have no chance whatsoever"(Transl. note: to join modern Europe). I read in the newspapers and find that the government took care to give more funds to Bucharest than to the entire Transylvania, from the '98 revenue. I drive the car South and East and I notice the difference: there are better highways there, funds are always pumped in there. I wait in line at the revenue office, at the state-owned bank, at anything state-owned and tips are given everywhere. Bribes. Payola. Turkish habits, which one cannot do without.

So what? I don't want to emigrate, just because nothing has been done in ten years. I'm just fed-up with Romania. With its synonyms. With its heroisms taken out of any historical context. Other nations show their pride in Michelangelo or Da Vinci, whereas I'm shown the letter of Neacsu from Cimpulung (Transl.note: the first document written in Romanian, dated 1521 and sent by Neacsu to the Saxon mayor of Brassó, Transylvania, with reference to Turkish war ship movements on the Danube). What a fantastic achievement, this delation! (Transl, note: a quotation from Ion Luca Caragiale) If I regret anything at all now, at 30 years old, it is that I was born here, that I am among those who had been taught in school that this people, - "the beoble" (Transl. note: another quotation from Ion Luca Caragiale), Gentlemen, was in a permanent erection in front of history. What people? We, who hadn't shown virility at least once, we, who were packing up in times of invasion and ran for our lives to the forests, we, who were fainting in the halls where history was being decided (Transl. note: reference to the Romanian Foreign minister's faint, when he heard the Vienna decision in 1940, returning Northern Transylvania to Hungary), we, who nowadays scream for a piece of bread and don't know what more tricks to invent.

Here we are, bum-patched, elbow-ripped, we enter history as if a filthy pub in the neighbourhood. Between two burps and a swearing, the people (the beoble, gentlemen!), talk fiercely about Posada (Transl. note: the pass where King Karoly Robert of Hungary lost the battle in 1330 after being attacked from the back), about Michael The Brave (Mihai Viteazul, prince of Walachia, or Muntenia, who conquered Transylvania and Moldavia at about 1600), about "Long live and prosper Moldavia, Transylvania and Muntenia!" (Transl.note: historical provinces of the nowadays Romania). And yet another victorious burp. I'm fed-up with being ashamed of myself. That's why I tell my Western friends that I am from Transylvania. Altra paese. Other country. L'autre pays. I'm fed-up with being told by all non-Transylvanians that here, in Transylvania, I have troubles with Hungarians. That, weren't they... That hunger is the mother of wisdom. That federalisation is the most terrible danger watching me, stalking on me around the corner of the tower of flats along to the mugger whom I pay taxes for. That I ought to tighten the belt, as if Nastratine's donkey (Transl.note: reference to folk stories about Nastratine Hodja). In the name of the "unity" and "prosperity" of the Rrromanian kin. Yet I, who have been waiting for 10 years for a real unity, the unity of Transylvanian parliament members for Transylvania, the civic campaign to save the few that is left.

Yet I, praying each evening to finally come to an end with László Tőkés, with his ethnical aberrations against everyone. (Transl.note: ironical reference to the Hungarian Reformat bishop, the frequent target of Romanian nationalists' attacks). Yet, in vain. So far. Some people carried out the Unification [of Transylvania with Romania] in 1918. Other people put their hopes in a Swiss-type confederation, together with Hungary, Czechia, and Austria. And still others, as Ioan Slavici, said that the unification of Transylvania with Romania is hogwash, and were jailed. Now we can see its outcome. Sobriety, elegance, and discipline - features of Transylvania - were invaded by johndoeisms, by ordinary Balkan habits, by the civilisation of the pumpkin seeds. It was Romania's chance to unite with Transylvania, to learn something from its organisation, from its systems of values. It did not happen so; Romania swallowed Transylvania - this is why nowadays one can slide every three yards on the saliva spat on the great boulevards. It is not myself who says this, but someone equal to God, Cioran (Transl.note: Romanian born Emil Cioran (1911-1995), active in France as a writer). Many will throw in their two cents to argue the aforesaid. But: how many of you didn't go to Bucharest with your filled bag, with the famous wovenbag, stuffed with bottles of hard drink? And you didn't bring it to your friends, but to chief executive officers, to ministries, to high places behind closed doors. And if, naive as you are, you didn't carry those bags, how many times weren't you warned that one enters Bucharest with one's head, since your hands are busy with "luggages". Bucharest, this place where the phthisic genius kisses the billionaire illiterate, taught all the country that "one is given". "Meat is given", "Eggs are given". One is given. Mollusk attitude.

One has no rights here, only conventionalities. Here one eats pumpkin seeds, one uses to talk like: "there is many", and people generally are born, spawn, and die. They haven't learned anything from Hungarians, they haven't learned anything from Austrians, they haven't learned anything from Germans. Too early they switched from "forktion" (Transl.note: a quotation from Vasile alecsandri; an ironical reference to snobs, who, having no good French skills, thought enough adding the -tion suffix to the Romanian word furculita=fork, to get its foreign version) to "Romanian brigades pierce through Carpathians!" (Transl. note: the marching song of the royal Romanian army when in 1916, after two years of neutrality, attacked the Hungarian held Transylvania, but withdrawn soon, after 3 weeks, because of military failure). Maybe this is why the bravest "defenders" of Transylvania were born beyond the Carpathians. Maybe this is why Europe ends somewhere near Braşov(Hungarian: Brassó). There's where Transylvania ends as well. Since, besides language and poor highways we have nothing in common.

We will have to wake up. To admit that what happens now is a comedy. But one in which your children ask you for a chocolate, and you just raise your shoulders. In which, tremblingly, you always look for a recommendation for anything. In which you whisper round corners about the villas of policemen, or of parliament members. A world doomed to borrowing from one salary to the next one. We will have to see that it can be otherwise. That we are different. That all the evil comes from Bucharest, from the luxury palaces, where politicians dispute the bone without any shame at all. We will have to see that it's not Hungarians, or Germans, or people of Burundi those who are our enemies, but ourselves, who live from one day to the next one, doomed to steal and swear around corners. We have nothing what to tell each other anymore, we have been doing this for 75 years (Transl. note: since 1918 when Transylvania was united with Romania) and we are 75 times poorer now. Otherwise, have nice days - I'm fed-up with Romania, I want my Transylvania!

(Sept. 16, 1998)

or in Romanian: Sabin Gherman : M-am saturat de Romania.

M-am saturat de Mitica, de smechereala si tigania pe care le lasa in urma acest nume de tara, Romania. Vorbesc cu diversi politicieni, aflati la putere, si toti imi spun: "nu mai avem nici o sansa". Citesc prin ziare ca Bucurestiului guvernul a avut grija sa-i aloce de la bugetul '98 o suma mai mare decit a intregului Ardeal. Calatoresc cu masina prin sud si est si vad diferenta: acolo sint drumuri mai bune, se fac mereu investitii. Stau la coada la finante, la CEC, la orice apartine Statului si peste tot se da spaga. Ciubuc. Pesches. Turcisme fara de care nu se poate. Si atunci? Eu nu vreau sa emigrez numai pentru ca de 10 ani nu se face nimic. Doar ca m-am saturat de Romania. De sinonimele ei. De eroismele ei, scoase din orice context istoric. Altii se lauda cu Michelangelo sau Da Vinci si mie mi se arata scrisoarea lui Neacsu din Cimpulung. Fantastica realizare delatiunea!... Daca regret ceva, acum la treizeci de ani, e ca m-am nascut aici, ca fac parte din cei ce au invatat pe la scoli ca poporul asta, boborul, domnilor, a fost intr-o erectie continua in fata istoriei. Care popor? Noi, cei care n-am facut nici macar o data dovada virilitatii, noi, care in timpul invaziilor ne ridicam poalele in cap si fugeam in paduri, noi, care lesinam prin salile unde se hotara istoria, noi, care astazi ne scremem pentru o bucata de piine si nu mai stim ce smechereli sa mai inventam. Astia sintem, peticiti in cur, rupti in coate; intram in istorie ca-ntr-o infecta crisma de cartier. Intre doua ghioraituri si-o injuratura, poporul (boborul, domnilor), vorbeste batos despre Posada, despre Mihai Viteazu, despre "traiasca si-nfloreasca Moldova, Ardealul si Tara Romaneasca". Si - iarasi - un ghiorait victorios. M-am saturat sa-mi fie rusine. De aceea, prietenilor mei din vest le spun ca sint din Transilvania. Alta tara. Altra paese. Other country. L'autre pays. M-am saturat sa-mi spuna toti neardelenii ca aici, in Ardeal, am probleme cu ungurii. Ca daca n-ar fi ei... Ca foamea este mama intelepciunii... Ca federalizarea este cel mai mare pericol care ma paste, ma pindeste de dupa coltul blocului odata cu borfasul pentru care platesc impozit. Ca musai trebuie sa string cureaua, ca magarul lui Nastratin. In numele "unitatii", "propasirii" neamului rrromanesc. Si eu, care astept de 10 ani o unire adevarata, una a parlamentarilor ardeleni pentru Ardeal, o ofensiva civica pentru salvarea putinului ramas. Si eu, care ma rog in fiecare seara sa se termine odata cu Tokes Laszlo, cu aberatiile lui etnice impotriva tuturor. Si tot degeaba. Deocamdata. Niste oameni au facut Unirea de la 1918. Altii sperau intr-o confederatie de tip helvetic, impreuna cu Ungaria, Cehia si Austria. Altii, ca Slavici, au spus ca unirea Transilvaniei cu Romania e o porcarie si au facut puscarie. Acum se vede ce-a iesit. Seriozitatea, eleganta, disciplina - atribute ale Ardealului - au fost invadate de miticisme, de balcanisme ordinare, de civilizatia semintelor de bostan. Era o sansa pentru Romania sa se uneasca cu Transilvania, sa invete cite ceva din organizarea ei, din sistemele ei de valori. N-a fost asa; Romania a inghitit Transilvania - de aceea din trei in trei metri aluneci astazi pe flegmele de pe marile bulevarde. N-o spun eu, ci un egal al lui Dumnezeu, Cioran. Vor sari o gramada sa contrazica cele spuse mai sus. Dar: citi dintre voi n-au mers la Bucuresti cu plasa plina, cu celebra plasa de rafie in care se inghesuiau sticlele de palinca? Si n-o duceati la prieteni, ci la directori, la ministere, la inalte porti ferecate. Si daca, naivi fiind, n-ati dus acele plase, de cite ori vi s-a sugerat ca la Bucuresti se intra cu capul, miinile fiind ocupate cu "bagaje". Bucurestiul, acest loc in care genialul tebecist se pupa cu analfabetul miliardar, a invatat toata tara ca se da. "Se da carne". "Se da oua". Se da. Mentalitate de molusca. Aici nu ai drepturi, ci complezente. Aici se maninca seminte de bostan, se vorbeste cu "este multi" si lumea in general se naste, se inmulteste si moare. N-au invatat nimic de la unguri, n-au invatat nimic de la austrieci, n-au invatat nimic de la nemti. Au trecut prea repede de la furculision la Treceti batalioane romane Carpatii. Poate de aceea cei mai vajnici "aparatori" ai Transilvaniei s-au nascut dincolo de Carpati. Poate de aceea Europa se termina pe undeva pe linga Brasov. Acolo se termina si Transilvania. Pentru ca in afara de limba si sosele proaste nu avem nimic in comun. Va trebui sa ne trezim. Sa recunoastem ca ceea ce se intimpla acum e o comedie. Dar una in care copiii va cer o ciocolata si voi dati din umeri. In care mereu infrigurati cautati o pila pentru orice. In care susotiti pe la colturi despre vilele celor din politie sau din parlament. O lume sortita imprumutului de la un salariu la altul. Va trebui sa vedem ca se poate si altfel. Ca sintem altfel. Ca relele cele mari vin de la Bucuresti, de la luxoasele palate in care politicienii se bat fara nici o jena pe ciolan. Va trebui sa vedem ca nu ungurii sau nemtii sau burundezii sint inamicii nostri, ci noi insine, traitorii de pe azi pe minine, obligati sa furam si sa injuram pe la colturi. Nu mai avem ce sa ne spunem; am facut-o 75 de ani si sintem de 75 de ori mai saraci. In rest, zile bune - m-am saturat de Romania, vreau Transilvania mea.

or in hungarian: Sabin Gherman : Torkig vagyok Romániával

Torkig vagyok Miticával, a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia. A hatalmat gyakorló mindenféle politikussal beszélgetek, de csak azt hallom: "Már nincs semmi esélyünk". Olvasom az újságokban, hogy a kormánynak volt gondja a '98-as költségvetésből Bukarestnek nagyobb összeget leosztani, mint egész Erdélynek. Utazom a gépkocsival délen és keleten és látom a különbséget, délen jobbak az utak, minduntalan beruházásokat eszközölnek. Sorban állok a fináncnál, a CEC-nél, bárminél, ami az államé és mindenütt csúszópénzt adnak. Csubukot, harácsot. Török szokások, ami nélkül nem megy. És akkor? Én nem akarok kivándorolni csak azért, mert tíz éve nem történik semmi. Csakhogy torkig vagyok Romániával. A szinonímáival. Hősködéseivel, amelyeknek semmi közük a történelemhez. Mások Michelangelóval vagy Da Vincivel dicsekszenek, miközben nekem a campulungi Neacsu levelét mutogatják. A besúgás képzeletet felülmúló megvalósítása!... Ha valamit most, harmincéves koromban sajnálok, az az, hogy itt születtem, hogy egyike vagyok azoknak, akik azt tanulták az iskolában, hogy ez a nép, "a néb" (boborul), uraim, szüntelen erekcióban állt a történelemmel szemben. Melyik nép? Mi, akik még legalább egyszer sem tanúsítottunk virilitást, mi, akik a hadak beözönlésekor szedtük magunkat és az erdőkbe futottunk, mi, akik elájultunk azokban a szalonokban, ahol a történelemről döntöttek, mi, akik egy darab kenyérért szarakodunk és akik nem tudjuk, még milyen szélhámosságot találjunk ki. Ezek vagyunk, foltos ülepűek, rongyos könyökűek; úgy lépünk be a történelembe, mint egy mocskos külvárosi csehóba. Két böffentés és egy káromkodás között, a nép (néb, uraim) magát kihúzva szónokol Posadáról, Vitéz Mihályról, arról, hogy "éljen és virágozzék Moldova, Erdély és Havasalföld". És ismét egy győztes böffentés. Torkig vagyok azzal, hogy szégyelljem magam. Éppen ezért nyugati barátaimnak azt mondom, hogy Erdélyből való vagyok. Más országból. Altra pacse. Other country. L'autre pays. Torkig vagyok azzal, hogy az összes nem-erdélyi azt mondja: itt Erdélyben gondjaim vannak a magyarokkal. Mert ha ők nem lennének... Hogy az éhség a tudás anyja... Hogy a föderalizálás lenne a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik a tömbház sarka mögül, mint egy tyúktolvaj, akiért fizetem az adót. Hogy muszáj meghúznom a nadrágszíjamat, mint Nastratin szamara. A román nép "egysége", "felvirágzása" nevében. Én pedig tíz éve várom a valódi egységet, az erdélyi honatyák egységét, a civil offenzívát ama kevés megmentéséért, ami még megmaradt. És én, aki minden este azért imádkozom, hogy legyen már vége Tőkés Lászlónak a mindenki elleni etnikai aberrációival együtt. És mindhiába. Egyelőre. Néhány ember megvalósította az 1918-as Egyesítést. Mások svájci típusú, Magyarországgal, Csehországgal és Ausztriával való konföderációban reménykedtek. Megint mások, mint Slavici, azt mondták, hogy Erdély egyesülése Romániával disznóság, és börtönbe kerültek. Most látni, mi lett belőle. A komolyságot, eleganciát és fegyelmet, amelyek Erdély jellemzői, elárasztotta a "miticaság", az ordináré balkániság, a tökmag-civilizáció. Romániának esély volt az Erdéllyel való egyesülés, hogy megtanuljon valamit annak szervezettségéből, értékrendszeréből. Nem így történt: Románia elnyelte Erdélyt - éppen ezért a nagy sugárutakon három méterenként elcsúszol a flegmákon. Nem én mondom, hanem az, aki egyenlő az Úrral, Cioran. Sokan szöknek majd az égig, hogy cáfolják a fentebb mondottakat. De: hányan nem mentetek Bukarestbe tele szatyorral, a híres-neves rafia szatyorral, amelyben pálinkásüvegek szorongtak? És nem barátaitoknak vittétek, hanem igazgatóknak, a minisztériumokba, a bezárt magas portákra. És, ha együgyű módra nem vittétek azokat a szatyrokat, hányszor figyelmeztettek rá, hogy Bukarestben fejjel kell ajtót nyitni, mert kezeidet lehúzzák a "csomagok". Bukarest, ez a hely, ahol a tébécés zseni puszilkózik az analfabéta milliárdossal, megtanította az egész országot, hogy valamit osztanak. "Húst osztanak", "Tojást osztanak". Osztanak. Puhatestűek magatartása. Itt nincsenek jogok, csak hajlongások. Itt tökmagot esznek és úgy beszélnek, hogy "sokan van", és az utca népe úgy általában megszületik, szaporodik és meghal. Nem tanultak semmit a magyaroktól, nem tanultak semmit az osztrákoktól, nem tanultak semmit a németektől. Túl hamar tértek át a furculitionról a "Román zászlóaljak, törjetek át a Kárpátokon"-ra. Meglehet, ezért is van az, hogy Erdély legvitézebb "védelmezői" a Kárpátokon túl születtek. Lehet ezért is ér véget Európa valahol Brassó mellett. Ott ér véget Erdély is. Mivel a nyelvet és a rossz utakat leszámítva nincs semmi, ami közös lenne. Fel kell ébrednünk. Be kell ismernünk, hogy az, ami most történik, nem más, mint komédia. Méghozzá egy olyan, amelyben a gyermekek csokoládét kérnek, te meg vállvonogatással válaszolsz. Amelyben reszketve keresel támogatót. És olyan, amelyben az utcasarkon sustorogsz a rendőrök és a honatyák villáiról. Egy olyan világ, amely arra van ítélve, hogy egyik fizetéstől a másikig kölcsönből éljen. Rá kell döbbennünk, hogy lehet ez másként is. Hogy mások vagyunk. Hogy minden igazán rossz Bukarestből jön, a luxusvillákból, amelyekben a politikusok szégyentelenül marakodnak a koncon. Meg kell látnunk, hogy nem a magyarok, a németek vagy a burundiak az ellenségeink, hanem mi magunk, az egyik napról másikra élők, akik arra vagyunk ítélve, hogy lopjunk és szitkozódjunk az utcasarkon. Nincs mit egymásnak mondanunk; 75 év alatt elmondtunk mindent és 75-ször szegényebbek vagyunk. Egyébként további jó napokat - torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom.